2009-07-16, 21:08
Én úgy képzelem, hogy a lelkünk az emlékeinkben él tovább, tehát amit megéltél, átélheted újra, annyiban változik a dolog, hogy a többi lélekkel csak akkor találkozhatnék, ha ő(k) is akarják í¢?Âí¢?? emlékeznek rám, lehetőleg jó szívvel, mert különben érhetnek majd kellemetlen élmények, találkozok olyanokkal, akiket bántottam, ha meg mindenkire szartam életemben, senki nem lesz rám kíváncsi, nem fogok találkozni senkivel a végtelen örökké létben, na az meg maga lesz a pokol. Kicsit megspékeljük annyival, hogy bizony gyüjteni kell a szép helyeket emlékeinkben, mert ott fogunk majd lakozni...
Aztán beszélgetek a feleségemmel, aki biológus és azt mondja: ami TE vagy, ahogy gondolkozol, ahogy érzel, az egész csak tanult magatartásforma, kémiai vegyületek összessége és marad a nagy semmi... ilyenkor félek... aztán a szüleimre gondolok, meg a kis srácomra, arra, hogy jó szívvel gondoljanak majd rám, ha elmennek, vagy én megyek el a nagy útra.
Valahogy így(is) lehet.
Aztán beszélgetek a feleségemmel, aki biológus és azt mondja: ami TE vagy, ahogy gondolkozol, ahogy érzel, az egész csak tanult magatartásforma, kémiai vegyületek összessége és marad a nagy semmi... ilyenkor félek... aztán a szüleimre gondolok, meg a kis srácomra, arra, hogy jó szívvel gondoljanak majd rám, ha elmennek, vagy én megyek el a nagy útra.
Valahogy így(is) lehet.
