2020-12-19, 12:08
A füldugulás tényleg érezhető még autóban is, hegyi úton is.
Személyszállító géppel 1x repültem, még '95-ben. Egy Tu154-gyel. Érdekes élmény volt a Ferihegyi felszállás. Nagy gyorsulás, hosszú nekifutás és meredek emelkedés. Rodoszon a rövid kifutópálya miatt más volt a technika. A kifutó végéről, álló helyből, teljes fordulatra felpörgetett motorral, rövid nekifutás. Ablaknál ültem, egy-egy légörvényben úgy rezgett a szárny, mintha egy madár csapkodott volna a szárnyával. A gép simán repült, viszont leszállásnál, amikor kiengedték a futóművet, olyan rázós lett, mintha 300-al kockaköves úton gurulnánk. Összességében tetszett.
Ez egy más fajta élmény volt, mint előtte '81-'82-ben, amikor 30x repültem az MHSZ-nél AN2-es géppel, a gödöllöi reptéren. Ebből 28x kiugrottam ejtőernyővel, 2x visszavittek a földre.
Az első szoktató repülés volt, a másodiknál pedig közölte a pilóta, hogy kevés az üzemanyag és egy fordulásból, merdek süllyedéssel ráfordult a kifutóra. Na, akkor elemelkedtem az ülőpadról és a gyomrom a torkomban volt. Az ugrások más élmények voltak. Mivel én voltam a legnehezebb (86kg), kötelező volt elsőnek ugranom. Az elsőnél még nem tudtam, hogy milyen, tehát nem féltem. Akkorát estem földetérésnél, hogy ha nem katonai bakancsban ugrok, eltört volna a bokám. A bukósisakom így is végig repedt. Aztán érkeztem tüskés bokorba, húzott az ernyő a földön az erős szélben, fát vágtunk, hogy a fennakadt társainkat leszedjük.... szóval 18-19 évesen jó buli volt. '82-ben behívót kaptam Szolnokra az ejtőernyősökhöz, de halasztást kértem a jogsi miatt. Utána már nem oda vittek. Furkó Kálmám keze alá kerültem volna, aki a lelkemet is kihajtotta volna belőllem. Akiket ismertem átfogó kiképzést kaptak: karate, sielés, búvárkodás, hegymászás, mesterlövész puskával (Dragunov) és rádiózás. Így utólag, visszatekintve az éltemre, sajnálom, hogy ebben nem vehettem részt!
Személyszállító géppel 1x repültem, még '95-ben. Egy Tu154-gyel. Érdekes élmény volt a Ferihegyi felszállás. Nagy gyorsulás, hosszú nekifutás és meredek emelkedés. Rodoszon a rövid kifutópálya miatt más volt a technika. A kifutó végéről, álló helyből, teljes fordulatra felpörgetett motorral, rövid nekifutás. Ablaknál ültem, egy-egy légörvényben úgy rezgett a szárny, mintha egy madár csapkodott volna a szárnyával. A gép simán repült, viszont leszállásnál, amikor kiengedték a futóművet, olyan rázós lett, mintha 300-al kockaköves úton gurulnánk. Összességében tetszett.
Ez egy más fajta élmény volt, mint előtte '81-'82-ben, amikor 30x repültem az MHSZ-nél AN2-es géppel, a gödöllöi reptéren. Ebből 28x kiugrottam ejtőernyővel, 2x visszavittek a földre.
Az első szoktató repülés volt, a másodiknál pedig közölte a pilóta, hogy kevés az üzemanyag és egy fordulásból, merdek süllyedéssel ráfordult a kifutóra. Na, akkor elemelkedtem az ülőpadról és a gyomrom a torkomban volt. Az ugrások más élmények voltak. Mivel én voltam a legnehezebb (86kg), kötelező volt elsőnek ugranom. Az elsőnél még nem tudtam, hogy milyen, tehát nem féltem. Akkorát estem földetérésnél, hogy ha nem katonai bakancsban ugrok, eltört volna a bokám. A bukósisakom így is végig repedt. Aztán érkeztem tüskés bokorba, húzott az ernyő a földön az erős szélben, fát vágtunk, hogy a fennakadt társainkat leszedjük.... szóval 18-19 évesen jó buli volt. '82-ben behívót kaptam Szolnokra az ejtőernyősökhöz, de halasztást kértem a jogsi miatt. Utána már nem oda vittek. Furkó Kálmám keze alá kerültem volna, aki a lelkemet is kihajtotta volna belőllem. Akiket ismertem átfogó kiképzést kaptak: karate, sielés, búvárkodás, hegymászás, mesterlövész puskával (Dragunov) és rádiózás. Így utólag, visszatekintve az éltemre, sajnálom, hogy ebben nem vehettem részt!
