2007-12-16, 18:15
Futball HíÂÂrek
Fabio Capello angol szövetségi kapitánnyá kinevezésével újabb, klubedzőként rendkívül sikeres szakember próbálhatja ki tudását egy nemzeti tizenegy élén. A múltban több példa is akadt arra, hogy egy szakember hasonló korábbi tapasztalat nélkül került egy válogatott élére, és a mérleg felemás: van, akinek bejött a váltás, mások viszont az újfajta közegben nem tudtak ugyanolyan sikereket elérni.Utóbbira a legjobb példa alighanem Louis van Gaal, aki a kilencvenes évek közepén az Ajax Amsterdammal minden létező trófeát begyűjtött (előbb UEFA-kupát nyert, majd elhódította a Bajnokok Ligáját is, az európai Szuperkupát, végül pedig a Világkupa is a holland klubé lett), majd az FC Barcelonánál is sikeresen dolgozott.A katalánoknál ugyan a nagy nemzetközi sikerek elmaradtak, de azért a Barcával is nyert egy európai Szuperkupát, illetve két spanyol bajnoki címet. Tulajdonképpen logikusnak tűnt, hogy a 2000-es Európa-bajnokság után őt nevezték ki az Oranje élére, azonban a holland válogatott nem járt valami jól Van Gaallal.
Hiába álltak klasszis futballisták a rendelkezésére, az elismert szakvezető nem tudta kijuttatni a csapatot a 2002-es világbajnokságra: a hollandok csak harmadikok lettek a csoportjukban Portugália és íí‚Ârország mögött, vagyis még csak pótselejtezőt sem játszhattak. Van Gaalt menesztették is a kvalifikációs sorozat végén, és a hollandok azóta minden nagy viadalon ott voltak.
A brazilok ennél valamivel jobban jártak Wanderley Luxemburgóval, aki hazájában az egyik legelismertebb szakvezető volt, amikor az 1998-as világbajnokság után kinevezték szövetségi kapitánynak. A tréner korábban három bajnoki címet nyert hazájában, és tulajdonképpen a selecaónál sem volt sikertelen, elvégre vezérletével az együttes 1999-ben megnyerte a Copa Américát.
A nagy cél, a 2000-es olimpia megnyerése azonban nem jött össze a braziloknak, mivel a sydneyi ötkarikás játékokon Kamerun a negyeddöntőben legyőzte a brazil csapatot. Ráadásul nem sokkal később Luxemburgo pénzügyi botrányba is keveredett, ami hozzájárult menesztéséhez. Kis kitérő után (rövid ideig Emerson Leao is vezette a selecaót) végül Luiz Felipe Scolari lett az utódja, akit ugyancsak a klubszinten elért remek eredményei miatt szerződtettek.
A Felipao becenévre hallgató mester korábban nyert Libertadores-kupát és Mercosur-kupát is, és neki a szövetségi kapitányi pozíció is bejött, hiszen azóta nem is dolgozott klubnál. Miután 2002-ben megnyerte a brazilokkal a világbajnokságot, a portugál válogatott mestere lett, és a luzitánokkal eddig egy Eb-ezüst és egy világbajnoki negyedik hely a mérlege.
Olaszországban az utóbbi időben szinte mindegyik szövetségi kapitányt a korábban klubszinten elért sikerei alapján nevezték ki. A sort Arrigo Sacchi nyitotta, aki az AC Milan mestereként két BEK-et, egy európai Szuperkupát és egy Világkupát is nyert.
??í‚Â azután lett a squadra azzurra trénere, hogy a taljánok nem jutottak ki az 1992-es Európa-bajnokságra, és Sacchival a gárda remekül szerepelt, hiszen az 1994-es vébén döntőt játszhatott. Az 1996-os kontinensviadalon azonban a csoportjából sem jutott tovább az olasz csapat, így Sacchinak mennie kellett.
![[Kép: 20071215sacchilux.jpg]](http://www.origo.hu/i/0712/20071215sacchilux.jpg)
égy évvel később megint egy klubszinten rendkívül sikeres tréner ülhetett le az olasz válogatott kispadjára: Giovanni Trapattoni, aki minden idők egyik legeredményesebb klubedzőjének számít. Négy különböző országban is nyert bajnoki címet (Olaszország, Németország, Portugália, Ausztria), és elhódította a KEK-et, illetve az UEFA-kupát is.
A válogatottnál azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket: a 2002-es vébén a negyeddöntőben búcsúzott csapatával, a 2004-es Eb-n pedig a csoportból sem jutott tovább a squadra azzurrával. Ez azonban egyáltalán nem keserítette el az olaszokat, hiszen utódjának megint egy rendkívül sikeres klubedzőt neveztek ki: Marcello Lippit, aki szintén mindent megnyert klubszinten, ami csak lehetséges, legyen szó olasz bajnoki címről, Bajnokok Ligájáról vagy Világkupáról. A húzás pedig ezúttal bejött, hiszen a válogatott tavaly, Lippivel a kispadon megnyerte a világbajnokságot.
A fenti szakemberek hazájukban lettek először szövetségi kapitányok, a német Otto Rehhagel viszont külföldön került első alkalommal egy válogatott élére. A Bundesligában korábban három bajnokságot nyert mester karrierjéből a nemzetközi klubsiker sem maradt ki (a Werder Bremennel 1993-ban KEK-et nyert), azonban a görög nemzeti csapat edzőjeként senki sem tartotta esélyesnek arra, hogy folytatódjon a sikersorozat. A hellének azonban a 2004-es Európa-bajnokságon hatalmas meglepetésre az élen végeztek, és Rehhagelt azóta hősként tisztelik Görögországban.
![[Kép: 20071215rehhagelg.jpg]](http://www.origo.hu/i/0712/20071215rehhagelg.jpg)
Ugyanez nem mondható el a svéd Sven-Göran Erikssonról, aki klubedzőként rendkívül sikeres volt (svéd, portugál és olasz bajnoki cím is fűződik a nevéhez, és nemzetközi szinten ért el kiváló eredményeket, elég, ha csak az 1999-es KEK-győzelemre gondolunk), az angol válogatott élén azonban elmaradt a várakozástól.
??í‚Â volt a háromoroszlánosok első külföldi mestere, és a csapat hiába jutott be vele három nagy tornán is a legjobb nyolc közé, ennél tovább egyszer sem verekedte magát - az angol közvélemény számára pedig ez kevés volt. Más kérdés, hogy Steve McClaren eredményei láttán Angliában már "visszasírták" Erikssont, de a jövőben nem ő, hanem Fabio Capello bizonyíthatja be az angol válogatottról, hogy valóban többre hivatott.
Fabio Capello angol szövetségi kapitánnyá kinevezésével újabb, klubedzőként rendkívül sikeres szakember próbálhatja ki tudását egy nemzeti tizenegy élén. A múltban több példa is akadt arra, hogy egy szakember hasonló korábbi tapasztalat nélkül került egy válogatott élére, és a mérleg felemás: van, akinek bejött a váltás, mások viszont az újfajta közegben nem tudtak ugyanolyan sikereket elérni.Utóbbira a legjobb példa alighanem Louis van Gaal, aki a kilencvenes évek közepén az Ajax Amsterdammal minden létező trófeát begyűjtött (előbb UEFA-kupát nyert, majd elhódította a Bajnokok Ligáját is, az európai Szuperkupát, végül pedig a Világkupa is a holland klubé lett), majd az FC Barcelonánál is sikeresen dolgozott.A katalánoknál ugyan a nagy nemzetközi sikerek elmaradtak, de azért a Barcával is nyert egy európai Szuperkupát, illetve két spanyol bajnoki címet. Tulajdonképpen logikusnak tűnt, hogy a 2000-es Európa-bajnokság után őt nevezték ki az Oranje élére, azonban a holland válogatott nem járt valami jól Van Gaallal.
Hiába álltak klasszis futballisták a rendelkezésére, az elismert szakvezető nem tudta kijuttatni a csapatot a 2002-es világbajnokságra: a hollandok csak harmadikok lettek a csoportjukban Portugália és íí‚Ârország mögött, vagyis még csak pótselejtezőt sem játszhattak. Van Gaalt menesztették is a kvalifikációs sorozat végén, és a hollandok azóta minden nagy viadalon ott voltak.
A brazilok ennél valamivel jobban jártak Wanderley Luxemburgóval, aki hazájában az egyik legelismertebb szakvezető volt, amikor az 1998-as világbajnokság után kinevezték szövetségi kapitánynak. A tréner korábban három bajnoki címet nyert hazájában, és tulajdonképpen a selecaónál sem volt sikertelen, elvégre vezérletével az együttes 1999-ben megnyerte a Copa Américát.
A nagy cél, a 2000-es olimpia megnyerése azonban nem jött össze a braziloknak, mivel a sydneyi ötkarikás játékokon Kamerun a negyeddöntőben legyőzte a brazil csapatot. Ráadásul nem sokkal később Luxemburgo pénzügyi botrányba is keveredett, ami hozzájárult menesztéséhez. Kis kitérő után (rövid ideig Emerson Leao is vezette a selecaót) végül Luiz Felipe Scolari lett az utódja, akit ugyancsak a klubszinten elért remek eredményei miatt szerződtettek.
A Felipao becenévre hallgató mester korábban nyert Libertadores-kupát és Mercosur-kupát is, és neki a szövetségi kapitányi pozíció is bejött, hiszen azóta nem is dolgozott klubnál. Miután 2002-ben megnyerte a brazilokkal a világbajnokságot, a portugál válogatott mestere lett, és a luzitánokkal eddig egy Eb-ezüst és egy világbajnoki negyedik hely a mérlege.
Olaszországban az utóbbi időben szinte mindegyik szövetségi kapitányt a korábban klubszinten elért sikerei alapján nevezték ki. A sort Arrigo Sacchi nyitotta, aki az AC Milan mestereként két BEK-et, egy európai Szuperkupát és egy Világkupát is nyert.
??í‚Â azután lett a squadra azzurra trénere, hogy a taljánok nem jutottak ki az 1992-es Európa-bajnokságra, és Sacchival a gárda remekül szerepelt, hiszen az 1994-es vébén döntőt játszhatott. Az 1996-os kontinensviadalon azonban a csoportjából sem jutott tovább az olasz csapat, így Sacchinak mennie kellett.
égy évvel később megint egy klubszinten rendkívül sikeres tréner ülhetett le az olasz válogatott kispadjára: Giovanni Trapattoni, aki minden idők egyik legeredményesebb klubedzőjének számít. Négy különböző országban is nyert bajnoki címet (Olaszország, Németország, Portugália, Ausztria), és elhódította a KEK-et, illetve az UEFA-kupát is.
A válogatottnál azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket: a 2002-es vébén a negyeddöntőben búcsúzott csapatával, a 2004-es Eb-n pedig a csoportból sem jutott tovább a squadra azzurrával. Ez azonban egyáltalán nem keserítette el az olaszokat, hiszen utódjának megint egy rendkívül sikeres klubedzőt neveztek ki: Marcello Lippit, aki szintén mindent megnyert klubszinten, ami csak lehetséges, legyen szó olasz bajnoki címről, Bajnokok Ligájáról vagy Világkupáról. A húzás pedig ezúttal bejött, hiszen a válogatott tavaly, Lippivel a kispadon megnyerte a világbajnokságot.
A fenti szakemberek hazájukban lettek először szövetségi kapitányok, a német Otto Rehhagel viszont külföldön került első alkalommal egy válogatott élére. A Bundesligában korábban három bajnokságot nyert mester karrierjéből a nemzetközi klubsiker sem maradt ki (a Werder Bremennel 1993-ban KEK-et nyert), azonban a görög nemzeti csapat edzőjeként senki sem tartotta esélyesnek arra, hogy folytatódjon a sikersorozat. A hellének azonban a 2004-es Európa-bajnokságon hatalmas meglepetésre az élen végeztek, és Rehhagelt azóta hősként tisztelik Görögországban.
Ugyanez nem mondható el a svéd Sven-Göran Erikssonról, aki klubedzőként rendkívül sikeres volt (svéd, portugál és olasz bajnoki cím is fűződik a nevéhez, és nemzetközi szinten ért el kiváló eredményeket, elég, ha csak az 1999-es KEK-győzelemre gondolunk), az angol válogatott élén azonban elmaradt a várakozástól.
??í‚Â volt a háromoroszlánosok első külföldi mestere, és a csapat hiába jutott be vele három nagy tornán is a legjobb nyolc közé, ennél tovább egyszer sem verekedte magát - az angol közvélemény számára pedig ez kevés volt. Más kérdés, hogy Steve McClaren eredményei láttán Angliában már "visszasírták" Erikssont, de a jövőben nem ő, hanem Fabio Capello bizonyíthatja be az angol válogatottról, hogy valóban többre hivatott.
