Japán filmek - Kollekció (Bővítve!)

[sohajda]

Szamuráj harci páncél

A szamuráj (szaburai 侍, jelentése „közelben szolgáló”) japán harcos, eredetileg nemes. Japánul gyakran használatos a busi (武士), és a buke (武家) elnevezés is. William Scott Wilson szerint a kínai 侍(si) eredeti jelentése "várakozni, személyi kíséret", amely főleg a társadalom felsőbb rétegeiben volt elterjedt, azonban ennek az eredeti japán változata a szaburau (szolgálni valakinek az oldalán). Mindkét országban a szó jelentését főnevesítették, (a nemesség közeli szolgálói) illetve a japán kiejtés saburau-ról saburai-ra változik. Wilson állítása szerint korai utalás található a "szamuráj" szóra a Kokin Vakasű (905–914) című könyvben, amely a 10. századi első császári versgyűjtemény.

A 12. század végére a szamuráj elnevezés a busi szinonimájává vált és a középső, illetve a felső harcos osztály jelentést párosítottak hozzá. A szamurájokat gyakran kötötték össze (jelentésileg) egy japán klánnal és az ő földesuraikkal. Mindemellett katonai kiképzésben is részesültek. Attól függetlenül, hogy szamurájok mindössze Japán népességének 5-10%- adták,tanításuk mind a mai napig megtalálható a közéletben és a modern japán harcművészetben is.

A szamurájok közé a japán történelem során gyakorlatilag lehetetlen volt külső társadalmi csoportból bekerülni. Egyedül a szengoku dzsidai egy rövid időszakában volt lehetséges, hogy fegyverforgató paraszt-katonák a legmagasabb rangú szamurájok közé küzdjék fel magukat (pl. Tojotomi Hidejosi). A szamurájok kezdetben íjat, később főleg kardokat használtak, de ha az nem volt kéznél, akár egy bambuszbottal is ölni tudtak. A szamurájok elsődleges kötelessége az volt, hogy a hűbérurukat szolgálják, akár a saját életük árán is. Joguk volt ölni, bárkit meggyilkolhattak, de az Edo-korszakban a Tokugava-bakufu már írott szabályokban rögzítette a közrendűekkel szembeni vérontás megengedett és tiltott indítékait.

A szamuráj családba született nők is szamurájnak számítottak, és rendelkeztek az összes kiváltsággal, de harcosi kötelességeik csak a családjuk (illetve hűbéruruk) megoltalmazására szorítkoztak. A szamurájok lenézték a nindzsákat, és nem tartották tisztességesnek a harcmodorukat, de sokszor alkalmazták őket testőrnek, vagy hírszerzési, kémkedési feladatokra. A szamurájtanonc 7 éves korában kapta meg a rövid kardot, a vakizasit, és 14 éves korában lehetett katanája, azaz hosszú kardja.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szamur%C3%A1j