2025-07-14. 22:59
Rózsahegyi Barnabás - Néma Hadsereg
![[Kép: MjAwMjg2Mg.jpg]](https://kephost.net/p/MjAwMjg2Mg.jpg)
A második világháborúnak véleményem szerint az igazi vesztesei, azok az árván maradt gyermekek, azok a családfő nélkül maradt anyák, akik 1972-ig csak suttogva mondhatták ki hősi halált halt, apáik, férjeik, fiaik neveit.
Mitől különlegesen értékes, és felbecsülhetetlen kincs a Néma Hadsereg doni napló? Kérdezik sokan. Mint ismert a jó könyv az életre nevel. Ki más lehetne alkalmasabb tanító arra, hogy megtanítson bennünket, hogyan lehet a legnyomorúságosabb körülmények között is megtalálni a túléléshez szükséges hitet, és reményt mint egy olyan, ember aki ezt az I. és II. világháborúban a saját bőrén tanulta meg.
A frontról küldött rózsaszín tábori lapokat, az egyenruhákban büszkén feszítő katonákról készített fényképeiket sokan eldugták vagy félelmükben a rákosi rendszer alatt elégették. Hisz az országot felszabadító, majd évtizedekig megszálló, „országunkban ideiglenesen állomásozó” hadsereg és annak vezetői nem vették jó néven, ha a magyar 2. hadsereg doni eseményeiről szóltak a hírek.
Pedig egy országot minősít, ahogy bánik hősi halottainak emlékével, „mert ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”.
Mi történt 1943. január 12-én és az azt követő napokban, hetekben? Miért adta ki Jányi Gusztáv 1943. január 24-én az elhíresült hadparancsot?
„A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.”
Megtudhatjuk Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagytól, aki zsidó munkaszolgálatos egységével a 108/41 tábori munkásszázad tagjaival a kimondhatatlan nevű, Scsucsjénél, Urivnál, Ilovszkojénél, Osztrogorzsszknál, Jevdakovo, Kiricsenkovo, Misevo és többi a helyszínen tartózkodott.
Pont akkor, és pont ott, ahol a XX. század, és talán a magyar történelem legvéresebb tragédiája zajlott.
Jányi első elkeseredésében, és talán német ráhatásra ragadtatta magát a fenti keserű mondatokra, amelyeket később több parancsában is visszavont.
Az 1942. telén egy végletekig kizsigerelt, utánpótlást nem kapó hadsereg maradt a Donnál többnyire abban a ruhában, amiben kora tavasszal bevonultak. Egy 200 ezer fős hadsereg 200 kilométer hosszú arcvonalat volt kénytelen védeni, mélységi tagozódás nélkül. Focis hasonlattal élve olyan ez: mintha a csatár, a középpályás, a védő, de még a kapus is egyvonalban támadna. Aztán csodálkozik, ha az ellenség „adj-király katonát” módon átszakítva a vonalait öldöklő támadásba kezd, miközben ő tehetetlenül csak hátrálni tud.
Fegyverzetük többnyire a németek által zsákmányolt, és a magyaroknak átadott fegyverekből álltak. Mert a korábbi ígéret szerint a magyar 2. hadsereg nehéztüzérségét a német hadseregnek kellett volna döntően biztosítani, de ez elmaradt.
„Páncélelhárító fegyverrel nem rendelkeztek, fogatolt tüzérsége a lóállomány hátsó körzetekbe való szállítása és tetemes elhullása okán állóharcra kényszerült. Kétezerötszáz-háromezer kilométerre a hazai földtől, mínusz 35-40 Celsius-fokos hidegben, téli ruházat és minden óvóeszköz nélkül állták a sarat.”
Wagner Levente 1943 január 12-én éppen Osztrogorzsszknál tartózkodott, ahol számos építményt, földkunyhót építettek az útkarbantartó katonák számára. Ezért minden leírt szó olyan erővel hat, mintha egy haditudósitó írta volna a háború kellős közepéből.
„Hatalmas tömegben támad az orosz. Karonfogva jönnek. Saját tüzérsége és gyalogsága az állást lövi. Vesztesége hatalmas, de újabb hullámban tör előre, sok harckocsival. Áttörtek, orosz hullahegyeket hagyva maguk után.”
A második magyar hadsereg arcvonala Uriv térségében minden hősies ellenállás dacára 40 kilométer szélességben és 20 kilométer mélyen kettészakadt. Ettől kezdve sorsuk megpecsételődött.
Hősök vagy áldozatok voltak katonáink?
„A 2. magyar hadsereg azon katonái és tisztjei, akik kitartottak a kétségbeejtően reménytelen helyzetben és örök időkre ott maradtak kővé dermedten az iszonyú orosz télben, hogy biztosítsák a többiek hátravonulását, s ezzel megmentsék ezrek és ezrek életét, hősök voltak.”
A néma hadsereg 81 év óta pihen ezen elátkozott jégországban. A tudatosan meghamisított történelem a lelkekben tette a legnagyobb kárt. Generációkat neveltek föl úgy, hogy apáik, nagyapáik véráldozata szégyelleni való tett volt. Miközben évtizedekig koszorúztatták a parádés szovjet emlékműveket.
A magyar honvédek sírjait nem jelölte semmi, sőt, szemtanúk szerint a földdel tették egyenlővé a sírokat. Őrizzük meg emléküket, mert megtették kötelességüket. Hősök voltak, magyar hősök, a mi hőseink.
Rózsahegyi Barnabás pdf 16mb 2024
A második világháborúnak véleményem szerint az igazi vesztesei, azok az árván maradt gyermekek, azok a családfő nélkül maradt anyák, akik 1972-ig csak suttogva mondhatták ki hősi halált halt, apáik, férjeik, fiaik neveit.
Mitől különlegesen értékes, és felbecsülhetetlen kincs a Néma Hadsereg doni napló? Kérdezik sokan. Mint ismert a jó könyv az életre nevel. Ki más lehetne alkalmasabb tanító arra, hogy megtanítson bennünket, hogyan lehet a legnyomorúságosabb körülmények között is megtalálni a túléléshez szükséges hitet, és reményt mint egy olyan, ember aki ezt az I. és II. világháborúban a saját bőrén tanulta meg.
A frontról küldött rózsaszín tábori lapokat, az egyenruhákban büszkén feszítő katonákról készített fényképeiket sokan eldugták vagy félelmükben a rákosi rendszer alatt elégették. Hisz az országot felszabadító, majd évtizedekig megszálló, „országunkban ideiglenesen állomásozó” hadsereg és annak vezetői nem vették jó néven, ha a magyar 2. hadsereg doni eseményeiről szóltak a hírek.
Pedig egy országot minősít, ahogy bánik hősi halottainak emlékével, „mert ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”.
Mi történt 1943. január 12-én és az azt követő napokban, hetekben? Miért adta ki Jányi Gusztáv 1943. január 24-én az elhíresült hadparancsot?
„A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.”
Megtudhatjuk Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagytól, aki zsidó munkaszolgálatos egységével a 108/41 tábori munkásszázad tagjaival a kimondhatatlan nevű, Scsucsjénél, Urivnál, Ilovszkojénél, Osztrogorzsszknál, Jevdakovo, Kiricsenkovo, Misevo és többi a helyszínen tartózkodott.
Pont akkor, és pont ott, ahol a XX. század, és talán a magyar történelem legvéresebb tragédiája zajlott.
Jányi első elkeseredésében, és talán német ráhatásra ragadtatta magát a fenti keserű mondatokra, amelyeket később több parancsában is visszavont.
Az 1942. telén egy végletekig kizsigerelt, utánpótlást nem kapó hadsereg maradt a Donnál többnyire abban a ruhában, amiben kora tavasszal bevonultak. Egy 200 ezer fős hadsereg 200 kilométer hosszú arcvonalat volt kénytelen védeni, mélységi tagozódás nélkül. Focis hasonlattal élve olyan ez: mintha a csatár, a középpályás, a védő, de még a kapus is egyvonalban támadna. Aztán csodálkozik, ha az ellenség „adj-király katonát” módon átszakítva a vonalait öldöklő támadásba kezd, miközben ő tehetetlenül csak hátrálni tud.
Fegyverzetük többnyire a németek által zsákmányolt, és a magyaroknak átadott fegyverekből álltak. Mert a korábbi ígéret szerint a magyar 2. hadsereg nehéztüzérségét a német hadseregnek kellett volna döntően biztosítani, de ez elmaradt.
„Páncélelhárító fegyverrel nem rendelkeztek, fogatolt tüzérsége a lóállomány hátsó körzetekbe való szállítása és tetemes elhullása okán állóharcra kényszerült. Kétezerötszáz-háromezer kilométerre a hazai földtől, mínusz 35-40 Celsius-fokos hidegben, téli ruházat és minden óvóeszköz nélkül állták a sarat.”
Wagner Levente 1943 január 12-én éppen Osztrogorzsszknál tartózkodott, ahol számos építményt, földkunyhót építettek az útkarbantartó katonák számára. Ezért minden leírt szó olyan erővel hat, mintha egy haditudósitó írta volna a háború kellős közepéből.
„Hatalmas tömegben támad az orosz. Karonfogva jönnek. Saját tüzérsége és gyalogsága az állást lövi. Vesztesége hatalmas, de újabb hullámban tör előre, sok harckocsival. Áttörtek, orosz hullahegyeket hagyva maguk után.”
A második magyar hadsereg arcvonala Uriv térségében minden hősies ellenállás dacára 40 kilométer szélességben és 20 kilométer mélyen kettészakadt. Ettől kezdve sorsuk megpecsételődött.
Hősök vagy áldozatok voltak katonáink?
„A 2. magyar hadsereg azon katonái és tisztjei, akik kitartottak a kétségbeejtően reménytelen helyzetben és örök időkre ott maradtak kővé dermedten az iszonyú orosz télben, hogy biztosítsák a többiek hátravonulását, s ezzel megmentsék ezrek és ezrek életét, hősök voltak.”
A néma hadsereg 81 év óta pihen ezen elátkozott jégországban. A tudatosan meghamisított történelem a lelkekben tette a legnagyobb kárt. Generációkat neveltek föl úgy, hogy apáik, nagyapáik véráldozata szégyelleni való tett volt. Miközben évtizedekig koszorúztatták a parádés szovjet emlékműveket.
A magyar honvédek sírjait nem jelölte semmi, sőt, szemtanúk szerint a földdel tették egyenlővé a sírokat. Őrizzük meg emléküket, mert megtették kötelességüket. Hősök voltak, magyar hősök, a mi hőseink.
Rózsahegyi Barnabás pdf 16mb 2024
Kód:
https://data.hu/get/146.... [A teljes linkek csak bejelentkezett felhasználóknak láthatók]
